language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [128]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

„Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről”

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik.

Valaki nagyon kaszálhat: 17,5 milliárdot ér az ingyen átadott ingatlanegyüttes

A zánkai és a fonyódi, a szerződésben 17,5 milliárd forintra becsült szociális­üdülő-komplexumokat ingyen adta át az állam a szeged–csanádi egyházmegyéhez köthető alapítványnak.

A bíróság sem hatja meg Mészáros Lőrincéket, továbbra is titkolják tao-pénzeiket

A Puskás Akadémia továbbra sem adja ki, kiktől kapta és mire költötte a társasági adókedvezmény jóvoltából hozzájuk befolyt milliárdokat. Fellebbeztek, jöhet a másodfok.

Semmi sem elég - Az új jobboldali médiacég háttere

Feltűnően titkolóznak a Mediaworksöt felvásárló Opimus Group tulajdonosai. A cég negyedét birtokló offshore társaság nem is képviselteti magát a közgyűléseken, nehogy kiderüljön róla valami. Az információk mégis határozottan egy irányba mutatnak.

16 milliárd közpénzből épül a Vidi új stadionja, de Mészáros Lőrincéknek is jut 450 millió

16 milliárd közpénzből épül a Vidi új stadionja, de Mészáros Lőrincéknek is jut 450 millió

Most már elég: 10 + 1 érv, miért azonos a mi Pharaonunk a körözött Pharaonnal

Ezzel talán pontot tehetünk a „vita” végére, ami csak arra jó, hogy a Fidesznek ne kelljen Tiborcz István és Orbán Viktor érintettségéről beszélnie.

Akinek a pénzét három tenger mossa - Ghaith Pharaon esete a magyar pártokkal és a horvát partokkal

Orbán Viktor elismerte, hogy személyesen is találkozott a „professzorral”, az amerikai nagykövetség nyilvánosságra hozta az ellene kiadott Interpol-körözést, a Demokratikus Koalíció pedig az FBI-t is értesíti arról, hogy „a miniszterelnök családja Ghaith Pharaonnal üzletel”. Előző cikkünk megjelenése óta felpörögtek az események, de a történetnek nincs vége.

Ravasz átadások

Immár hétpecsétes titok, hogy mely vállalkozások küldik a pénzt többek között a felcsúti fociakadémiának, mivel a kormány szerint magánadománynak számít a társasági adókedvezmény címen befolyt közpénz. Közben bírósági ítéletek mondják ki, hogy az adókedvezmények igenis nyilvános adatok.
Találatok: [128]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>