language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

Status Food Magántőkealap highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc fáradhatatlan, folyamatosan újraszövi a céghálóját

Egy perc nyugodalom nincs Mészáros Lőrinc cégbirodalmában, talán még a felcsúti sikerember sem tudja mindig követni, hogy mi, mikor és miért történik. Most a szállodaipari és a húsipari érdekeltségeit bolygatta meg.

Több mint ezermilliárd forint agrártámogatást osztottak ki tavaly, bőven jutott pénz Mészárosnak és Csányinak is

Az összeg rekord, a legnagyobb nyertesek továbbra is a legnagyobb gazdálkodók.

Két ábra, ami megmutatja, miért érdekesek a magántőkealapok tulajdonosai

Az elmúlt napokban mindenki a magántőkealapokról beszélt, nem véletlenül. A Direkt36 ugyanis vette a fáradságot és végigbogarászott egy nyilvántartást, amelyből kiderült, kik a végső tulajdonosai egy-egy magyar magántőkealapnak. Nagy meglepetés persze nem érhetett senkit: a háttérben Mészáros Lőrincet, Szíjj Lászlót és Száraz Istvánt is ott találjuk. Most egy egyszerű kapcsolati háló és egy rövid folyamatábra segítségével próbáljuk megmutatni, ki kivel és hogyan függ össze a most feltárt információk alapján.

Óriási vagyonokat rejtettek el kormányközeli körök, de most egy hivatalos adatbázis leleplezte őket

Dokumentumok bizonyítják, hogy kormányközeli üzletemberek tulajdonába tartozik számos olyan, óriási vagyonokat rejtő magántőkealap, amelyek tulajdonosai eddig titokban maradtak – derítette ki a Direkt36 egy állami nyilvántartásból nyert adatokkal.

Exkluzív: 43 titkos pénzalapot kezel a NER felsőelitje

Noha a Fidesz 2010 előtt mindennek elhordta az offshore-ozó vállalkozókat, és megígérte, hogy száműzi a gazdasági életből a tulajdonosrejtegető cégformákat, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mégis létrehozta a maga titkos „pénzeszsákjait”, amelyekre aztán óriásvállalatokat épített. A Covid-időszakban különösen elszaporodtak az úgynevezett magántőkealapok; számuk mára a hatvanat is meghaladja. 43-at egyértelműen a kormányközeli felsőelit kezel, de a többi sem esett messze a hatalomtól. Azt tehát tudjuk, „hol a lé”. Csak azt nem, honnan van és pontosan kié.

Terjednek Mészáros magántőkealapjai, mint a vírus

A felcsúti milliárdos ágazatonként különíti el a nevén lévő vagyont különböző befektetési alapokba, ezért az utóbbi időben több magántőkealapot is elindított, illetve újabb vállalkozásokat alapított, amelyekről nem tudni, pontosan kinek a vagyonát rejtik.

Ha pulykafelvágottat vagy -fasírtot vesz, jó eséllyel Mészárosnál cseng a kassza

A Talentis Agro ugyanis egy holdingcég, amelyhez 40 különféle, a mezőgazdaság szinte teljes spektrumát átfogó vállalkozás tartozik. Foglalkoznak gabona- és gyümölcstermesztéssel, őrléssel, állattenyésztéssel, takarmány-előállítással, tojástermeléssel, vadgazdálkodással és vadászattal, ásványvíz palackozásával, szőlőműveléssel és borászattal, sőt még pékségük is van. Most pedig szintet lépnek: megveszik az országban évente vágóhídra kerülő 3,7 millió pulyka 40 százalékát, évi 40 ezer tonna húst feldolgozó, egyben a legtöbb magyar pulykaterméket exportáló, három évtizedes múltú Gallicoopot. Ezek után a Pepito sonkás szeletet, a Nagyi májast, a Fincsli virslit vagy a Kópé fasírtot Mészárostól vesszük majd.
Találatok: [7]  Oldalak:   1