language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

Swietelsky Vasúttechnika Kft. highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Mészáros alvállalkozóként is hajt az uniós pénzekre

Több olyan uniós forrásokkal támogatott, milliárdos vasúti beruházásban bukkantunk Mészáros Lőrinc nevére, amelyek közbeszerzésein cégei nem is indultak, ugyanis a felcsúti polgármester alvállalkozóként dolgozik be a nyertes cégeknek. A Közbeszerzési Értesítőben ezeket az adatokat hiába keressük, csak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara rendszerében láthatók. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint akár kartellgyanút is felvethetnek az ilyen alvállalkozói megállapodások, mivel állandóan csak ugyanaz a négy-öt cég nyeri a közbeszerzéseket. Emiatt látja úgy, az ilyen ügyekben nemcsak a kartellhatóságnak, de a rendőrségnek is lenne teendője.

Százmilliárdok stadionfejlesztésekre

A stadionok országa leszünk 2020-ra, ugyanis a kormány döntései alapján addig a jelen állapot szerint mintegy harminckét helyszínen minimum bruttó 250 milliárd forintnyi közpénzből épülnek fel vagy újulnak meg a profi csapatok létesítményei. Ráadásul a vizes vb költségeihez hasonlóan rohamosan növekednek a kiadások, amire konkrét magyarázat szokás szerint nem érkezik az illetékesek részéről. Körkép a mai magyar stadionvalóságról.

Újabb megbízást kapott a MÁV-tól Mészáros Lőrinc üstököse

Tavaly november 16-án kötött egyéves időtartamú adásvételi keretszerződést a MÁV Mészáros Lőrinc főként út-, vasút- és mélyépítéssel, a kötött pályás közlekedéshez kapcsolódó biztosítóberendezési és áramellátási munkákkal foglalkozó vállalkozásával.

Nem tud elég vastagon fogni Mészáros Lőrinc ceruzája

Újabb, csaknem félmilliárd forinttal lett drágább a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítása, pedig a felcsúti polgármester cége már eleve a becsült árnál 40 százalékkal drágábban vállalta el a munkát. Az eredmény meg is látszik: 750 millió forint ütötte Mészáros Lőrinc markát.

Ki nem hagyott ziccerek - Támogasd a focit, lesz megrendelésed

Az utóbbi években a nagy építőipari cégek látványosan beálltak a foci mögé. Ennek nem csak Orbán Viktor örülhet; a jelek szerint azok is jól járnak, akik így akarnak komoly állami megrendelésekhez jutni.

Mészáros Lőrinc a vasúton is kaszál

Közel 8 milliárd forintot kaszál Mészáros Lőrinc egy eddig szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozása, az R-Kord Kft. A cég a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal villamosításán dolgozhat, az eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért. A drágulás indokai nem túl meggyőzők.

Közpénzből épül Felcsút, a "tehetséges falu"

"Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig" - mondta Orbán Viktor a Felcsút óvodájának 60. születésnapján rendezett ünnepségen. A kormányfő szerint azért támadják kedvenc települését, mert "történik valami a faluban, fejlődik a falu".

Nagy csend övezi Orbán több százmilliós kisvasútját

Felcsúton tartották a menetrendet: elkészült a nyolcszázmilliós kisvasút három állomása. Vagy nem tartották, mert az egész pályaszakasznak el kellett volna készülnie. Kollégánk szeretett volna többet megtudni a felcsúti népsínműről, de körötte csend, amerre ment.

Íme, ez a cég építheti meg a felcsúti kisvasutat

A Hír24 információi szerint a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel kötöttek szerződést a kivitelezésre. Közbeszerzési eljárás nem volt.

Simicska dühösen néz a partról

Úgy tűnik, kikötőt kizárólag Mészáros Lőrinc és szövetségei tudnak építeni ma Magyarországon. Hiába csinálta volna a Közgép 250 millióval kevesebbért, a győr-gönyűi kikötő fejlesztésére legalábbis csak a felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft., az A-HÍD Zrt., valamint Swietelsky Vasúttechnika Kft. hármasának konzorciuma adott olyan ajánlatot, amely megfelelt a közbeszerzést kiíró Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elvárásainak.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2