language

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off

Akták:

Völner-Schadl ügy highlight_off

Völner-Schadl ügy

Völner-Schadl ügy

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét 2021 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében emelt vádat Schadl és további 21 vádlott – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára (2015-2021) ellen. A vagyon elleni bűncselekmény és pénzmosás ügyében folyó eljárás lényege, hogy Völner és Schadl egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki 2018 májusát megelőzően, és a MBVK elnöke 2021 júliusáig 2-5 millió forintnak megfelelő összegekben fizetett ki összesen 83 millió forintnyi készpénzt az államtitkárnak.

A vádiratban jelölt időszakban Varga Judit tárcájánál Völner Pál mellett Vízkelety Mariann volt az Igazságügyi Minisztérium másik államtitkára, akinek a közvetlen feladatkörébe tartozott az önálló bírósági végrehajtók kinevezése. Azonban Völner ekkor miniszterhelyettesként is dolgozott, ami azt jelenti, hogy több hatalommal rendelkezhetett, mint Vízkelety, továbbá a tanúvallomások szerint is Völner Pál hozta meg a végső döntést a kinevezésekről. A végrehajtói kar elnöke a kinevezésekért cserébe Völner Pálnak 2-5 millió forintos tételeket fizetett ki készpénzben, míg az önálló bírósági végrehajtóktól összesen nagyjából 924 millió forint részesedést szedett be a kinevezésükért való közbenjárásért Schadl. 

A nyomozati anyagok részletesen foglalkoztak Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádamnak az érintettségével, akinek feltehetően Schadl intézte el, hogy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) anélkül tegyen jogi szakvizsgát, hogy a vizsgát teljesítette volna. Ellenük az ügyészség nem emelt vádat.

A K-Monitor hálózatábrája az ügy szereplőiről.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Már négy végrehajtó ismerte el, hogy Schadl pénzért cserébe segítette őt pozícióba

Több végrehajtó is beismerte a bűnösségét az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, a Schadl-Völner-ügyben a keddi előkészítő ülésen, a végrehajtói kar elnökének sofőrje és bizalmasa viszont tagadta a vádakat.

A törvényszék a Schadl–Völner-ügy mellékszálát tárgyalta, amiben egy oktatóhely engedélyeivel kavartak

Kedden folytatódott a vádlottak kihallgatása az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, a Schadl–Völner-ügyben, ahol több vádlottat is meghallgatnak – egyrészt a bonyolult ügy egyik mellékszálában, amiben egy oktatási központ engedélyeit próbálták meg elsimítani, másrészt azokat a végrehajtókat is, akik a vád szerint pénzért cserébe neveztek ki a pozícióikba.

Kubatov Gábor és egy belügyminisztériumi dolgozó neve is felbukkan a Schadl-ügy irataiban

Még pár héttel a letartóztatása előtt is azon ügyködött Schadl György Völner Pállal, hogy a végrehajtói pályázatok beadási határideje előtt le tudjon vizsgázni négy protezsált ember. A Telex birtokába került hangfelvételek és nyomozati anyagok szerint Kubatov Gábortól, a Belügyminisztériumból és az egyik parlamenti kabinetből is megkeresték Völneréket a szakvizsga miatt. Az igazságügyi államtitkár utasítást adott, hogy írjanak ki gyorsan egy plusz időpontot. Azt is leegyeztették, hogy a négy ember biztosan bekerüljön a vizsgára, a bizottság egyik tagja pedig külön felhívta Völneréket, hogy kire kell odafigyelni. A dokumentumok szerint nem ez volt az egyetlen eset, hogy Schadlék befolyásolták a végrehajtói szakvizsgákat. Részleteiben megmutatjuk, hogy történt ez 2021 őszén.

Schadl bilincsben, Völner a kezét tördelve ült a bíróságon

Bilincsben, vezetőszáron érkezett a Fővárosi Törvényszék dísztermébe Schadl György, a végrehajtói kar elnöke, társa, a fideszes exállamtitkár Völner Pál viszont otthonról. Rajtuk kívül még húsz vádlottja van az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének, amiben a vád a többi közt bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, visszaélés a hivatali helyzettel és különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás.

Nehéz helyzetbe hozhatja Schadlt, hogy többen is bűnösnek vallották magukat a Völner–Schadl-ügyben

Az előkészítő ülésen négyen is elismerték a bűnösségüket. Ketten a korrupt végrehajtók kinevezésével összefüggésben, ketten pedig a Schadl György nyaralójának szabálytalan átépítése ügyében vallották a vádirattal egyezően bűnösnek magukat.

Nem vallotta bűnösnek magát Schadl György pénzmosással vádolt felesége és apja sem, de négy másik vádlott igen

Nem ismerte el bűnösségét Schadl György pénzmosással vádolt felesége és Schadl György apja sem a bíróságon az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, a Schadl-Völner-ügy pénteki előkészítő ülésen.

Völner Pál szótlanul érkezett meg a bíróságra, bent kordonokkal védik őket az újságíróktól

A Fővárosi Törvényszék épületében rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és a bírósági végrehajtói kart vezető Schadl György nevével fémjelzett korrupciós ügy tárgyalása.

Schadl György: Nem fogok olyat bevallani, amit nem csináltam, maximum szájba baszom az ügyészt!

Schadl György letartóztatása után telefonon utasította feleségét és apját, hogy rejtsék el értéktárgyaikat. Ezt ők megtették, de lebuktak, ezért a rendőrség házkutatást tartott náluk. Az eset után a házaspár kétszer is beszélt telefonon, Schadlné rendkívül kiakadt, férje pedig feltette a kérdést: ha ő rohad a börtönben, akkor miért van lebaszva még a kint történtekért is?

A Schadl-dosszié: Az ügy, amelyet Varga Judit simán túlélt

Idén januárban kezdtek el szivárogni a médiában a Schadl–Völner-ügy során titokban rögzített telefonbeszélgetések, ezért újra téma lett a 2021 végén kirobbant botrány, amelyben tavaly ősszel már vádat is emeltek. Varga Judit igazságügyi miniszter a posztján maradt, a fő gyanúsítottakkal ellentétben Völner Pál bukott államtitkár egy percig sem volt őrizetben, és akadt néhány kisebb sztori, ami már a vádiratból is kimaradt.

Dől a dominó, Schadl végrehajtói sorra ismerik el a bűnösségüket

Több végrehajtó is bűnösnek vallotta magát a Schadl-ügy keddi előkészítő ülésén, elismerve, hogy minden úgy történt, ahogy azt a vádiratban az ügyészség írta. Ez komoly fegyvertény az ügyészség kezében Schadl György és Völner Pál ellen. Schadl sofőrje és jobbkeze viszont nem ismerte el a bűnösségét, és az egyik végrehajtó sem, akinek a védője Trócsányi László volt igazságügyi miniszter és Vízkelety Mariann államtitkár tanúkénti meghallgatását is kezdeményezte.
Találatok: [21]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>