language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Intézmények:

Szerencsejáték Zrt. highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. 100%-os állami tulajdonban lévő, budapesti központtal működő gazdasági társaság. A vállalat Magyarország egész területén kizárólagos joggal forgalmaz sorsolásos játékokat és sorsjegyeket, emellett engedéllyel rendelkezik a bukmékeri típusú sportfogadás, valamint távszerencsejáték szervezésére is.

A Szerencsejáték Zrt leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. által kiosztott támogatások és nagyértékű szerződések kedvezményezettjei jelentős arányban kormányközeli szervezetek. Kifizetési listájukon találjuk meg például az MTÜ-höz köthető Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványt, a Szövetség a Nemzetért Alapítványt, illetve a békemeneteket szervező CÖF alapítványát, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Holdudvartartás kétharmaddal: Simicskáékat üldözi a szerencse

2010-ben több mint 3 milliárd forintot költött el a Szerencsejáték Zrt. pályáztatás nélkül politikaközeli cégeknél.

LMP a Puch-Simicska tengelyről

A Lehet Más a Politika az atlatszo.hu portál mai cikke alapján úgy véli, "az alapvetően Fidesz-közeli Hung-Ister Zrt., MSZP-s segédlettel pumpálja ki az adófizetők pénzét a Szerencsejáték Zrt-ből".

A Jobbik nekiment Pintér Sándornak

A Jobbik szerint Pintér Sándor belügyminiszter korábbi vállalkozása a közbeszerzési szabályokkal ellentétesen, a legdrágább ajánlatot adva nyerte el a budapesi fürdők őrzését, és hasonlóképpen kötött megállapodást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel is.

Simicska-cég építi Dubajban a magyarok hírét

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Simicska Lajos által vezetett Mahir Zrt. egyik leánycégére bízta kiállításainak megszervezését.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3