language

Akták:

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai highlight_off

Személyek:

Lantos Csaba highlight_off

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai

Az 1991 óta működő Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) eredetileg a nemzeti érdekek és értékek védelmére jött létre. Antall József alapította, idővel azonban fideszes befolyásoltságúvá vált: Szájer József, Semjén Zsolt, Gulyás Gergely és Kövér László mellett Habony Árpád és Tombor András-közeli személyek is kuratóriumi tagok lettek. 

2021 tavaszától a BLA közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (KEKVA). A KEKVA intézménye a korrupció egy formája, mivel a közvagyon kiszervezését, magánvagyonná alakítását teszi lehetővé: az állam az alapítványoknak feladatellátásukhoz közpénzt szolgáltat, amivel azok szabadon gazdálkodhatnak. A BLA egykori titkára, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal nagyvonalúan adja a kormánytámogatásokat az alapítványnak: míg ennek értéke 2022-ben 6,4 milliárd, 2023 elején már 9,2 milliárd Ft volt – ez utóbbi összeg megegyezik azzal, amit a hazai civil szervezetek összességükben kapnak támogatásként, természetesen azt is politikai alapon szétosztva. 2023-ban emellett az alapítvány a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségtől további 160 millió forintot kapott. Ezenkívül a kormány ingatlannal is támogatta a BLA tevékenységét: a 9,9 milliárd Ft értékű Lónyay-Hatvany villát ingyenesen adta át az alapítvány számára. Az épületet még 2014-ben kezdte felújítani az MNB egyik alapítványa, végül azonban az államnak adta el, ahonnan a BLA-hoz került.

Bár az alapítvány a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat nem teszi közzé, az bizonyos, hogy a támogatások jelentős részét olyan látszólag civil, nonprofit szervezeteknek osztja tovább, amelyek valójában fideszes kötődésűek. A BLA rendszeresen támogatja többek között az Alapjogokért Központot, melynek feladata a kormánypárti propaganda számára ,,szakértők”, elemzők biztosítása, gyakran  azonban ellenszolgáltatás nélkül is jelentős közpénzekhez jut (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központot működtető kft. tulajdonosa egyben a kormánypárti médiaholding-alapítvány, a KESMA kuratóriumi elnöke, míg az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. tulajdonos-ügyvezetője.) Az Alapjogokért Központ 2021-ben 1,5 milliárd, 2022-ben 2 milliárd forintot kapott a BLA-tól.

A BLA 2021 és 2023 között 1,678 milliárd forintot adott a Fidesz-közeli The European Conservative folyóirat számára, hogy elősegítse annak meghatározó európai hírportállá való válását. A cég az összeget a magazin kiadására, a hírszerkesztőség felállítására és működtetésére, a fizetésekre, valamint a brüsszeli irodára fordította. A cég többségi tulajdonosa Lánczi András, aki 2010 és 2016 között a Századvég kuratóriumi elnöke volt, 2021 óta az MCC kuratóriumi tagja. A lap a nagy összegű támogatás ellenére mindössze 27 millió forintot termelt 2021 óta.

A BLA támogatja a Scrutont is: 2022-ben a “konzervatív kávézó” 400 milliót kapott az alapítványtól, így a révfülöpi létesítményükből már elektromos kishajóval mehetnek a vendégek madárlesre. Ezenfelül a Fidesz-közeli tehetséggondozó szervezetek támogatására is jut pénz, például az Orbán Gáspár által alapított Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) 61,5 millió forintot kapott a BLA-tól kollégiumának működtetésére. Az Orbán Ráhellel PR-interjút készítő Hype&Hyper dizájnmagazin is bőkezű támogatásban részesült: a lap online kiadásáért felelős Hypeandhyper Nonprofit Kkt. 89 millió forintot kapott.

Lantos Csaba

1943-ban született Baján, közgazdász, szociológus, 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke.

2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

1,4 milliárdos irodaházzal gazdagodott az Alapjogokért Központ, itt építik most a szaunát

Vonzzák a vagyont a kormányközeli jogi elemzők. Az Alapjogokért Központ kormányközeli szervezetet működtető céget tavaly jegyezték be tulajdonosként egy Budakeszi úti ingatlan tulajdoni lapjára. Az eladó vállalkozás beszámolójából kiolvasható, hogy 1,4 milliárd forint volt a hatszintes épület ellenértéke, amit az Alapjogokért Központ feltehetően jórészt közpénzből állhat. Korábban arról írtunk, hogy közbeszerzési eljárás keretében 300 millió forintért alakítják át az ingatlant: kerül bele szauna, fitneszterem is.
Találatok: [1]  Oldalak:   1