language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Akták:

Orbán-Simicska háború highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Orbán-Simicska háború

Orbán-Simicska háború

Simicska Lajos, Orbán ismert egyetemi szobatársa és barátja, a Fidesz gazdasági háttérembere hatalmas cégbirodalma révén, leginkább különböző állami megrendelésekből tett szert milliárdos vagyonára a Fidesz kormányzások alatt. A 2014-es szavazások után a vállalkozó kapcsolata a kormánnyal erősen megromlott, végül az 5%-os reklámadó terve kirobbantotta a háborút a miniszterelnök és egykori eminenciása között.

2015 február 6-án ("G-Nap") pénteken a Simicska érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és HírTV vezérkara lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak. Simicska, az akkori legnagyobb jobboldali médiatulajdonos, akiről sokáig képet sem készíthetett a sajtó, élő adásban ment neki korábbi munkatársainak és a kormányfőnek, „totális médiaháborút” ígért a Fidesz ellen. Ezek után Simicska cégei sorra veszítették el földbérleti szerződéseiket. A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közgép Zrt.-t 3 évre eltiltotta minden közbeszerzési eljárástól (köztük az M4-es autópálya építésétől is), majd később a vitatott ítéletet visszavonták. A cég a dolgozóinak felét (350 ember) kénytelen volt elbocsátani.

A Simicskához köthető, állami alkalmazású kádereket eltávolítottak pozíciójukból, köztük a NAV, a Szerencsejáték Zrt., a Paks II Zrt. és az MVM vezetőit is. A plakátháborúként elhíresült esemény során a Simicska kézben lévő Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopainak lebontásába kezdett a főváros, melyet végül a vállalkozó jogi úton akadályozott meg. A szintén Simicska kézben lévő Magyar Nemzet olvasottsága egyharmadára csökkent. Míg Simicska reklám cégéiből származó osztaléka az Index szerint 2014-ben több mint 3 milliárd forint volt, addig 2015-re ez 670 millió forintra csökkent a kormányzati reklámok elapadásával. Simicska Lajos kénytelen volt az ellehetetlenítések után számos cégét eladni, az ingyenesen terjesztett Metropol napilap pedig megszűnt, miután a kormány, az önkormányzatok, az állami és önkormányzati hirdetéseket 2015-ről 2016-ra tizedére csökkentekék a Metropolban. Az ingyenes lap helyét a Habony Árpádhoz köthető Lokál vette át a fővárosban.

Simicska eközben megvádolta a miniszterelnököt, hogy jelentéseket tett róla a katonaságnak a kommunizmus idején. Orbán és a Miniszterelnökség a vádakat elutasította. Simicska megvonta támogatását a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától, valamint kisebb botrányt robbantott ki a TV2 tulajdonosi jogaival kapcsolatban, a kereskedelmi csatorna végül Andy Vajna érdekkörébe került. Simicska a kormány vádjai szerint az egykor jobboldali médiumokból ellenzéki csatornákat csinált, ahol nagyobb teret adott az ellenzéki pártoknak, melyekhez a vállalkozó - szintén a kormánypárti vádak szerint - politikai értelemben is közeledett. Befolyása révén elérte, hogy a NAV részletes vizsgálatot indítson Habony Árpád ellen. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vezetését Simicska fia vette át. 

A látványos és botrányos fordulatokkal (pl. Jobbikos plakátolás Simicska felületein) teli háború Simicska Lajos kapitulációjával végződött. A 2018-as választási kampány hajrájában már csak kiszállásának áráról, azaz összes cége eladásáról alkudozott Orbánnal, ez végül az újabb kétharmados Fidesz győzelem után meg is történt. A Simicska-cégek nagy része közvetve Mészáros Lőrinchez került, míg a Közgép Zrt-t Szíjj László szerezte meg. Simicska a megegyezés óta visszavonultan él.

 

Feltárul Simicska bukásának titkos története (Direkt36, 2019.01.13.)

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Nem Nyerges lesz a Simicska-cégek végállomása

Nyerges Zsolt csak parkolópálya, a következő lépésben minden megy Mészáros Lőrinchez – így foglalta össze röviden egy ügyet ismerő forrásunk, hogy miért adta el Simicska Lajos tulajdonképpen mindenét Nyerges Zsoltnak. Állítólag azért lett Nyerges a postás, mert ő az, akiben mind a két fél megbízik. Simicska Lajosnak emberemlékezet óta üzlettársa, de a korábbi Fidesz-pénztárnok és Orbán Viktor összeveszését követően is volt arra utaló jel, hogy a kibékíthetetlen konfliktus ellenére vele a másik oldal is hajlandó szóba állni. Emlékezetes momentum, hogy két évvel ezelőtt, a Simicska-Orbán háború csúcspontján a miniszterelnök személyesen ment le átadni a szolnoki MÁV-stadiont.

Lengyelországban is tízmilliárdokért dolgozik a kormány kedvenc útépítője

Orbán Viktor a 2013-as tusnádfürdői szabadegyetemen beszélt arról, hogy a magyar kormány kiemelt célja a magyar nemzeti tőke erősítése. Azt mondta, ezen belül is fontos, hogy közép-európai mértékben számottevő, nemzetközi cégei legyenek Magyarországnak. Kisebb szenzációt okozott, hogy egyik példaként a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgépet nevezte meg, amelyet akkoriban sok támadás ért sorozatos állami megrendelései miatt.

Soha nem volt ennyi pénz az építőiparban, figyelnek is, kihez kerül

Kiugróan jó évet zártak tavaly a legnagyobb hazai építőipari vállalatok. Az egy dolog, hogy hatalmasat ugrott a forgalmuk 2016-hoz képest, de az árbevétel arányos nyereségrátájuk is kiemelkedően magas volt, azaz a befolyó pénzből egyre több maradt a cégek tulajdonosainál. A legjobban teljesítő társaságok között sok olyan akad, amely kormányközeli tulajdonosa és közbeszerzési sikerei miatt gyakori szereplője a híreknek.

Kellemeset a hasznossal: így válnak a közpénz-milliárdok magánvagyonná a kormánypropagandával

A kormányközeli tulajdonosok kezei alatt termőre fordultak a korábban gyakran szenvedő médiavállalkozások. Röviden így lehet összefoglalni a hazai médiapiac 2017-es évét. Tavaly számos, korábban az életben maradásért küzdő, de legalábbis erősen veszteséges médium termelt komoly profitot, néhányból pedig már pénzt is ki tudtak venni a tulajdonosok. Nem is keveset: Habony Árpád és Mészáros Lőrinc is százmilliókkal gazdagodott a sajtótermékeinek köszönhetően.

Milliárdokat takarítanak be az új fideszes médiabirodalom tulajdonosai

Eredményes évet zártak a fideszes sajtótermékek kiadói és tulajdonosai a 2017-es évek beszámolói alapján. A 2015-ös Simicska-konfliktus után nagy építkezés kezdődött a jobboldalon, annak érdekében, hogy új pillérei legyenek a kormánybarát nyilvánosságnak az elbukott Nemzet-portfólió helyett. A munka, amihez a magyar állam több tízmilliárd forinttal járult hozzá, két éven keresztül zajlott. Az új médiarendszerváltás befejezettnek mondható: a Magyar Nemzet és a Metropol megszűnt, a Class FM és a Lánchíd Rádió elhallgatott, a Hír TV milliárdos veszteségeket termel és leépít, a Heti Válasz pedig vevőt keres, a kormánypárti médiába megállás nélkül ömlenek az állami milliárdok.

Bandaháború a Pest megyei földárveréseken – elkészült az új Ángyán-tanulmány

A Nyerges-Simicska érdekkör rovására újoligarchák gazdagodtak a Pest megyei és budapesti földvárveréseken – egyebek mellett ez is kiderül Ángyán József legfrissebb földügyi tanulmányából. Ángyán a jelenséget bandaháborúnak nevezi.

Felszabadította az Orbán család cégeit a Simicskával vívott háború

Bár a Fidesz 2010-es választási győzelme után látványos növekedésnek indult sok pártközeli vállalkozás, az Orbán család cégeinek felívelése csak évekkel később, 2014-ben kezdődött el. Ez az időpont nem volt véletlen.

Egy megszállt hatóság, ami nélkül nem épülhetett volna ki az Orbán-rendszer

Orbán Viktor környezete az elmúlt másfél évben felvásárolta a médiapiac legfontosabb állásait. Ezt nem tehette volna meg a Médiahatóság hathatós segítsége nélkül. 2010 után a Médiahatóság mindent elkövetett a Simicska-média felépítéséért, hogy a nagy összeveszés után ugyanazzal az erővel lásson neki a lebontásnak. A piaci fúziók feltételeinek megszabásával a hatóság és a Fidesz úgy alakította át az erőviszonyokat, ahogy neki volt kedves. Többek közt ezért szűnt meg a Népszabadság is. Hét év után mindenki számára világosan látszik a Fidesz-kormány által kialakított hatóság egyetlen valódi értelme: mindenkor érvényesíteni a párt hatalmi érdekeit a médiában.

Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet

Orbán Viktor több tízmilliárd forint közpénzből építtetett új médiabirodalmat a választásokra készülő Fidesznek azután, hogy összeveszett Simicska Lajossal. Az új csatornák Habony Árpád és Rogán Antal politikai irányítása alatt állnak. A szerkesztőségek tőlük kapják meg a legfontosabb, kritika nélkül közvetítendő politikai üzeneteket. A kormány propagandára és ellenfelei lejáratására is használja az új médiabirodalmát, sokkal hatékonyabban és intenzívebben bármelyik elődjénél. A több száz újságból, weboldalakból, tévékből, rádiókból, médiaügynökségekből álló kiterjedt hálózat, illetve az azt vezénylő politikai akarat célja, hogy végleg átalakítsa a hazai nyilvánosságot. Ennek érdekében a Fidesz új médiaháborút indított minden olyan kritikus sajtóorgánum ellen, amit nem tud a befolyása alá vonni.

Mit köszönhet a Fidesz Simicska Lajosnak?

A fideszes politikusok, sőt maga Orbán Viktor is egyszerűen csak a Jobbik gazdájaként emlegetik Simicska Lajost, akihez mintha soha semmi közük nem lett volna. Orbán és Simicska szakítása óta kicsit több, mint két év telt el. Ez a tizede annak az időszaknak, amíg Simicska Lajos a Fideszt szolgálta, illetve a párt őt. Ekkor viszont még a nevét sem nagyon volt szabad kimondani.
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>