language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Akták:

Egyetemi modellváltás highlight_off

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Egyetemi modellváltás

Egyetemi modellváltás

A kormány 2019-ben a Budapesti Corvinus Egyetem magánalapítványba való kiszervezésével kezdte meg a felsőoktatási finanszírozás átalakítását ("modellváltás"). A Corvinus esetében nagyvállalati menedzserek és politikusok kaptak befolyást az egyetem fenntartására a formálisan kivonuló, részvénycsomaggal a finanszírozást hosszabb távon biztosító állam helyett. A későbbi modellváltók nagyobb része azonban nem kapott ilyen tartós eszközt, csupán a működéshez szükséges ingatlanokat, a kuratóriumba pedig még nagyobb számban kerültek politikusok és politikaközeli személyek.  Az államilag elismert egyetemek közül mindössze 5 állami fenntartású maradt – igaz, 2022-ben már a BME esetében is felmerült a modellváltás lehetősége – a többit közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványokba (KEKVA) szervezték ki

2020-ban került alapítványi tulajdonba többek között a Miskolci Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a MOME, a soproni, győri és kecskeméti egyetem, illetve az SZFE, melynek átalakítását komoly ellenállás övezte. 2021-ben a SOTE-n, illetve a legnagyobb vidéki egyetemeken, így a pécsi, szegedi, illetve a debreceni tudományegyetemen is végbement a modellváltás, valamint a gödöllői Szent István Egyetem és több másik felsőoktatási intézmény összeolvadásából létrejött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is alapítványi tulajdonba került. Az Eszterházy Károly Egyetemet pedig az Egri Főegyházmegye kapta meg fenntartóként.

A KEKVA törvény lehetőséget ad arra, hogy az átadott egyetemek felett közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriuma gyakorolja az alapítói jogokat. Ezeket az alapítványokat olyan kuratóriumok vezetik, melyeknek tagjait Palkovics László egykori ITM miniszter jelölte ki. Kuratóriumi tag lett például Varga Judit igazságügyi miniszter (Miskolci Egyetem), Varga Mihály pénzügyminiszter (Óbudai Egyetem), Szijjártó Péter külügyminiszter (SZIE), vagy maga Palkovics László, aki miniszteri lemondása után a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány elnöke lett, illetve olyan kormánypárti polgármesterek, mint a székesfehérvári Cser-Palkovics András (Óbudai Egyetem), vagy a győri Dézsi Csaba András (SZIE). A kuratóriumokba befolyásos gazdasági szereplők is kerültek, mint például Csányi Sándor OTP-vezér (MATE, Soproni Egyetem), vagy épp a MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt (Corvinus). A kuratóriumok tagjai nem visszahívhatóak. Az alapítványok tulajdonába nagyságrendileg ezer milliárd forint értékű vagyon került, amivel az alapítványok szabadon gazdálkodhatnak, azt a feladatellátás érdekében el is idegeníthetik.

2023 elején derült ki, hogy összeférhetetlenség és átláthatatlanság miatt az Európai Bizottság kizárja az alapítványi fenntartású egyetemeket az EU által finanszírozott Erasmus és Horizont Európa programból. A kormánytagok a támogatás visszaszerzése érdekében lemondtak kuratóriumi tisztségeikről, ennek ellenére továbbra is jellemző a tagok kormányközeli kötődése. Így például Szili Kataliné, aki bár lemondott miniszterelnöki megbízotti tisztségéről, egy hónap múlva miniszterelnöki főtanácsadóként tért vissza, miközben kuratóriumi tagságát is megtartotta a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítványban. 

A felsőoktatás alapítványokba való kiszervezése nem csupán a politikai elfogultság és összeférhetetlenség problémáját veti fel, hanem az oktatás autonómiáját is erősen veszélyezteti. Emellett a közpénzmilliárdok privatizációja és az alapítványok átláthatatlan gazdálkodása jelentős korrupciós kockázatot hordoz magában. 


Az alapítványi tulajdonba került egyetemek listája:

·        Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány)

·        Dunaújvárosi Egyetem (Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány)

·        Debreceni Egyetem (Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány)

·        Budapesti Corvinus Egyetem (Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány)

·        Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány)

·        Magyar Táncművészeti Egyetem (Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány)

·        Állatorvostudományi Egyetem (Marek József Alapítvány)

·        Miskolci Egyetem (Universitas Miskolcinensis Alapítvány)

·        Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány)

·        Semmelweis Egyetem (Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány)

·        Neumann János Egyetem (Neumann János Egyetemért Alapítvány)

·        Nyíregyházi Egyetem (Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány)

·        Pannon Egyetem (Pannon Egyetemért Alapítvány)

·        Óbudai Egyetem (Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány)

·        Soproni Egyetem (Soproni Egyetemért Alapítvány)

·        Széchenyi István Egyetem (Széchenyi István Egyetemért Alapítvány)

·        Szegedi Tudományegyetem (Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány)

·        Színház- és Filmművészeti Egyetem (Színház- és Filmművészetért Alapítvány)

·        Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (Testnevelési Egyetemért Alapítvány)

·        Tokaj-Hegyalja Egyetem (Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány)

·        Pécsi Tudományegyetem (Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány)

Találatok/oldal: Listázási sorrend: