language

Személyek:

Garancsi István highlight_off
Jászai Gellért highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Jászai Gellért

1995-ben Budapesten, az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. Az elmúlt több mint két évtizedben az ingatlanfejlesztés, a turizmus, a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiaci befektetések területén szerzett tapasztalatokat. Pályafutását – különböző vezető beosztásokban – olyan cégek fémjelzik, mint az SCD Group, a Konzum Nyrt., az Opus Global Nyrt., a Hunguest Hotels Zrt., majd napjainkban a 4iG egyre növekvő konglomerátuma. Mészáros Lőrinc jobbkezeként, a Mészáros-birodalom egyik fő alakjaként szerzett szélesebb körű ismertséget. Jászai 2023-ban a Szegedi Tudományegyetemet irányító alapítvány kuratóriumi tagja lett. A 2022-es, 50 legbefolyásosabb magyar közéleti szereplőt összegyűjtő listán Jászai foglalta el a 26.helyet.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Megmutatjuk, hogyan gyűltek a NER-elit ezermilliárdjai

Közel ezermilliárd forintos vagyona van Mészáros Lőrincnek „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadvány számításai alapján. Nem csak a felcsúti milliárdos ért azonban mérföldkőhöz: Orbán Viktor veje, Tiborcz István is belépett a 100 milliárdosok klubjába, és már a 20. leggazdagabb az országban.

Mészáros Lőrinc 990 milliárddal a legvagyonosabb magyar, Tiborcz István belépett a 100 milliárdosok klubjába

Egyetlen év alatt 50 százalékkal bővült Mészáros Lőrinc vagyona, így vezeti a friss gazdaglistát. A miniszterelnök veje is nagyot ugrott előre azzal, hogy 30 milliárdot pakolt hozzá az eddigi 70-hez.

Mészáros Lőrinc már 1000 milliárdnál tart, Tiborcz István is belépett a 100 milliárdosok közé

Egy év alatt 50 százalékkal növelte a vagyonát Mészáros Lőrinc, de majdnem teljesítette ezt a miniszterelnök veje, Tiborcz István is. Akadt, aki náluk is jobban szerepelt: dupláztak Schmidt Máriáék és az állami propagandát közvetítő kommunikációs cégcsoport tulaja is.

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Mészáros 7,7 milliárddal lépett 8 éve a leggazdagabbak listájára, most 660 milliárddal vezeti

Tizenkétszeresére nőtt 2002 óta a 100 leggazdagabb magyar összvagyona, meghaladja a 7500 milliárd forintot is. Mészáros Lőrinc továbbra is az ország leggazdagabb embere, becsült vagyona elérte a 660 milliárd forintot. A lista élén Mészáros mellett Csányi Sándor és Felcsuti Zsolt áll. Továbbra is Orbán Viktor az ország legbefolyásosabb embere, Novák Katalin azonban nagyot zuhant a befolyás-barométeren.

Válság ide vagy oda, a NER-média és a hatalomközeli celebek 2022-ben is kaszáltak

A 2022-es gazdasági visszaesést még az államhoz közel álló cégek is megérezték, a kormányközeli kommunikációs vállalatok és hírességek azonban még a tavalyi évet is masszív bevételekkel zárták.

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.

Az igazi visszapattanás: jól járt a tavalyi válságévvel az Orbán és a Mészáros család

Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.

Bukdácsol a rendezvénypiac, de a baráti cégeket így is tízmilliárdokkal tömik ki Orbánék

Miközben a két éve dühöngő világjárvány miatt alig-alig akadnak már rendezvények, az állam több tízmilliárd forint értékben bízta meg az Antenna Hungáriát szervezési feladatokkal. Ezeket aztán a cég el sem végzi, hanem továbbpasszolja Balásy Gyula érdekeltségeinek.

Itt a lista, hogy kik nem jutottak pénzhez a jegybank kötvényprogramjából, Tiborczék is köztük vannak

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a NER-től sok tízmilliárd forint értékben vásárolt a jegybank kötvényeket, a Transparency International Magyarország viszont kiperelte azoknak a cégeknek a listáját is, amelyek bár regisztráltak, végül mégsem jutottak pénzhez. Köztük van Tiborcz István BDPST-je, Garancsi István két társasága, ahogy a TV2 is.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>