language

Személyek:

Orbán Győző highlight_off
Schadl György highlight_off

Orbán Győző

Orbán Győző Bálint (1940. november 10. –) mezőgazdasági üzemmérnök, milliárdos vállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök és Orbán Győző közgazdász édesapja. 

1958-ban egy állategészségügyi technikumban érettségizett. 1962-ben szerzett oklevelet a debreceni agrártudományi egyetem mezőtúri mezőgazdasági gépész üzemmérnöki karán. 1962 és 1970 között a csákvári gépjavító-állomás alkalmazottja, ahol gyakornok, technológus, később művezető, főgépész volt. 1966-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, ahol előbb KISZ-patronáns, később propagandista funkciót töltött be.1970-től az alcsúti termelőszövetkezet lakatos-melléküzemágának vezetőjeként tevékenykedett. 1976-ban a gánti kőbányához került, ahol az intézmény műszaki ellenőre, később üzemvezetője lett. 1982 februárjától Líbiában mint kutatómérnök dolgozott, ahova államközi szerződéssel jutott ki.

Vállalkozó, aki főként kőbányák üzemeltetésével, hasznosításával, a kibányászott anyag szállításával és értékesítésével foglalkozik. Többségi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a közel hatmilliárdos évi árbevételű  Dolomit Kft. bányászati cégnek, amelynek másik vezetője fia, ifj. Orbán Győző. Orbán családtagjaival együtt tulajdonosa még a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-nek, a Nehéz Kő Kft.-nek, a CzG Ingatlanforgalmazó Kft-nek és a DG Kőbánya Projekt Kft.-nek.

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

NER-es cégekkel szerződött a végrehajtói kamara Schadl idején

15,5 milliárd forintért kötöttek szerződést ilyen cégekkel. A cégek körül ott van Habony Árpád egy rokona, Orbán Győző egy ismerőse és birkózótársa, vagy egy jól ismert Balásy Gyula-cég.

Az Orbán családdal is üzletelő állami megbízottat azonosítottak Schadl György oldalán a nyomozók

A felszámolók királyaként emlegette a Schadl-Völner-ügy egyik vádlottja Koller Mihály Dávid állami felszámolóbiztost, aki a jelek szerint üzleti viszonyban állt a végrehajtók korrupcióval vádolt volt elnökével. A páros a viharos körülmények között felszámolás alá került dunaújvárosi vasműnél indult eljárásról is tárgyalt, méghozzá másfél évvel azelőtt, hogy a bíróság elrendelte volna az intézkedést a vállalatnál. Figyelemre méltó részlet, hogy az Orbán családdal is üzletelő, ügyvédként is tevékenykedő férfi akár olvashatta is a róla szóló részleteket a Schadl-Völner-ügy nyomozati anyagában, ugyanis éppen őt kérte fel védelmére az egyik – bűnösségét beismerő és már el is ítélt – végrehajtó.
Találatok: [3]  Oldalak:   1