Lapok: |
Megtaláltuk, melyik üzleti körnek kedvez a kormány a buszos áfacsökkentéssel
Jordán üzletember és Tiborcz Istvánhoz közeli vállalkozó áll az áfacsökkentéssel jutalmazott hop on-hop off buszos társaságok nagyobb része mögött.
Államosítanák a bukmékerirodákat, Rogán Antal javaslatára
A kedd este benyújtott, a szerencsejátékról szóló törvényt módosító javaslat szerint „A kaparós sorsjegyként szervezett sorsjáték, a számsorsjáték és – a lóversenyfogadás és a távszerencsejáték kivételével – a fogadás szervezésére kizárólag az állami játékszervező jogosult”
Természetvédelmi területen 78 lakásos luxuslakópark épülhet a Normafánál
Hetvennyolc lakást tartalmazó, három nagy tömbből álló lakóparkot építenének fel az egykori KISZ-óvoda telkére a Normafánál, a Konkoly-Thege Miklós úton.
A Legfőbb Ügyészséggel egyeztetett Farkas Flórián ügyében az Integritás Hatóság
Több mint harminc folyamatban lévő ügyet vizsgál jelenleg az Európai Unió (EU) nyomására, az uniós finanszírozású közbeszerzések ellenőrzésére tavaly ősszel létrehozott Integritás Hatóság (IH).A hatóság elnöke korábban már közölte, a Farkas Flórán nevével fémjelzett Híd a Munka Világába program ügyében is vizsgálódik, erről annyit árultak el, hogy az IH az ügyben egyeztetett a Legfőbb Ügyészséggel.
Magyar kézbe kerül a vezető osztrák magánegyetem
A nemzetközi hálózatépítést folytatva a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdont szerzett a bécsi Modul Egyetemben, így újabb egyedülálló képzési és tanulási lehetőséghez jutnak az MCC-s és kárpát-medencei magyar diákok – írja pénteki közleményében az MCC.
Nizzába utazott a tankerület az iskolaigazgatókkal, miközben nincs színes nyomtató a suliban
A francia Riviéra központjába, Nizzába utazott négy napos „tanulmányúton” vett részt az észak-pesti tankerület vezetője iskolaigazgatókkal közösen a XVI. kerületi önkormányzat szervezésében.
Saját városában szervezhet filmfesztivált közpénzen a fideszes polgármester cége
Több százmillió forintnyi megrendeléshez jutott Balatonalmádi fideszes polgármesterének cége a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat forrásaiból.
Ismét zöld utat kapott a kormányhivataltól a „fideszes Disneyland”
Ahogy az sajnos várható volt, a kormányhivatal ismét kiadta az építési engedélyt, ráadásul a tervek is megváltoztak
– írja Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben.
Brutálisan megemelték a Lázár által kinevezett új vezetők fizetését a MÁV-csoportnál
Durván megemelték a fizetéseket a MÁV-csoport új vezetése számára: az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok tagjai mostantól minimum kétszer, sőt, sok esetben majd két és félszer annyit tehetnek zsebre, mint a korábbi vezetők – ez derül ki azokból a kimutatásokból, amiket a MÁV-csoport a napokban töltött fel a hozzá tartozó cégek honlapjaira.
Bánáti János
Baranyay László
Barna Zsolt
Bogsch Erik
Dancsó József
Dányi Gábor Zoltán
Eppel János
Hegedüs Éva
Lepsényi István
Magyar Péter
Németh Lászlóné
Pafféri Zoltán
Parragh László
Puskás András
Ratatics Péter
Sonkodi Balázs
Tóth Szabolcs
Vida József
Wáberer György
MÁV
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
MÁV-START Zrt.
Volánbusz Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
klientúra
Hét uniós biztos, köztük Várhelyi Olivér is elfogadott ingyenes szállást külföldi kormányoktól
A tisztviselők hivatalai az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexre hivatkoznak.