language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Akták:

Puskás Ferenc Stadion highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Puskás Ferenc Stadion

Puskás Ferenc Stadion

2016-ban derült ki, hogy négy építési megbízás után a Puskás Stadion bontási munkálatait is a ZÁÉV Zrt. nyerte el, ezúttal a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt. A munkát 4 milliárd forintért vállalták. (A ZÁÉV a stadion bontásán kívül már több stadionépítésben is részt vett: az MTK stadionjának kivitelezésében a WHB Kft, a Haladás-sportkomplexum munkálataiban a Swietelsky Magyarország Kft. volt a konzorciumi partnere, de bekapcsolódott a ZTE stadionjának befejezésébe is.) 

Az új Puskás Stadion ülőhelyeit a terv szerint a kétezer főnél kisebb települések sportkörei között osztották volna fel, azonban a vadonatúj arénát építő és állami pénzekkel jelentősen támogatott Kisvárdára például 1900 szék került, az eredeti tervvel ellentétben nagyobb települések is pályázhattak, így Eger további kétezer széket kapott. Az új stadiont az eredeti 100 helyett 190 milliárd forintért a Szíjj László és Mészáros Lőrinc-közeli Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorciuma építette meg

Az új Puskás Arénát 2019 őszén adták át. A hivatalos információk szerint az építés költsége nettó 142,85 milliárd forint volt, a beruházás áfatartalma pedig 40,5 milliárd forint, így a stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forintot jelent. A G7 cikke szerint a központi költségvetésből a 2021-es évben 720 millió forintot szántak a stadion fenntartására – ebből 180 millió forintot a pályakarbantartási feladatokra, 540 milliót pedig rendezvénytechnikai szolgáltatásokra különítettek el. Ez utóbbival kapcsolatos közbeszerzést a Balásy Gyulához köthető Visual Europe Zrt. leányvállalata, a Visual Europe Production Kft., a stadion őrzését pedig a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt nyerte el.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Szép pénzt kaszált a Puskás Aréna őrzéséért a Mészáros Lőrinchez került cég

Megérkezett a számla az adófizetőkhöz a Puskás Aréna nyári rendezvényei után. A Valton-Sec a havi átalánydíján felül olyan rendezvények biztosítását is kiszámlázta, mint a Rammstein vagy a Guns ’n’ Roses telt házas koncertjei.

Elszállhatnak az atlétikai stadion már eleve felpumpált költségei, és csúszhat is a projekt

Újabb milliárdokat sikerült elkölteni az épülő atlétikai stadionra. Ezúttal tanácsadói, ellenőri feladatokra szerződtek baráti cégekkel.

Szinte munkások nélkül kaszálnak tízmilliárdokat a kormány kedvenc építői

Összeszedtünk néhány adatot, amelyek elég jól megmutatják, hogy lényegében "üzletszerzési jutalékot" szednek az állami tendereken rendszeresen arató cégek.

Bődületeset kaszált Mészáros frissen szerzett építőipari óriása

71,9 milliárd forintos árbevételt ért el 2018-ban a ZÁÉV Zrt., amely felett a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group szerzett irányítást a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. felvásárlása révén. Az állami megrendelésekben bővelkedő építőipari óráscég tavalyelőtt 35 milliárdot zsebelt be, vagyis több mint a duplájára nőtt éves viszonylatban.

Állami gigaberuházások hizlalták a NER-lovagok cégeit

Nagyprojektekre kiszórt uniós támogatások, vizes vb, Liget projekt – remek évet zártak azok a magyar cégek, amelyek az állami beruházásokból élnek. Egészen jól behatárolható körről van szó, egészen kiszámítható üzleti modellel.

Nekik hoz hasznot a Puskás stadion építése

A kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló Puskás stadion építésébe a fővállalkozó Magyar Építő-ZÁÉV páros alvállalkozóként bevonja többek közt a WHB-t, Mészáros Lőrincék CLH Kft.-jét, a Köztit, a Reneszánsz Zrt.-t, és jut munka a KÉSZ-nek is.

Kiderült, ki építi 90 milliárddal drágábban a Puskás Ferenc Stadiont

A stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forint. Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel kapcsolatba hozható cég is benne van az eredetileg tervezett ár csaknem ötszöröséért épülő nemzeti stadion kivitelezését elnyerő konzorciumban.

Megvan, ki építi a méregdrága Puskás Stadiont

100 milliárd forint helyett 190 milliárd forintba fog kerülni az új Puskás Stadion, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. pénteki közleményéből pedig az is kiderült, ki fogja felépíteni a meglehetősen borsos árú komplexumot. Az áremelkedés okáról viszont egyetlen szót sem ejtenek.

Mészáros Lőrinccel összefonódott cégek építhetik a méregdrága Puskás Stadiont

Megvan, hogy ki építi a százmilliárd helyett hirtelen 190 milliárd forintért készül új nemzeti stadion. Óriási meglepetés: a Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorciuma. Mindkét cég kapcsolatba hozható Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel. A ZÁÉV-vel (ami egészen jó passzban van mostanában) a Mészáros érdekeltségek szinkronban nyerik a közbeszerzéseket, Szíjj Lászlóval, a Magyar Építők tulajdonosával számos közös cége van a felcsúti polgármesternek, a céget Mészáros veje vezeti.

Indul a százmilliárdos Puskás-projekt – itt az utolsó drónfelvétel a Népstadionról

Négy építési megbízás után, újfent konzorciumi tagként, a legnagyobb hazai stadionberuházás, az új Puskás Stadion bontási munkálatait is a ZÁÉV Zrt. nyerte el. Ezúttal a Föld-Trans 2001- Kft.-vel együtt dolgozik a cég, hogy mennyiért, azt egyelőre nem hajlandó elárulni a Nemzeti Sportközpontok. Az új, 68 ezer férőhelyes Puskás Stadionnak 2019-re kell elkészülnie, legalább százmilliárd forintba fog kerülni, a korábbi terveknél kevesebbet fog tudni és csak a futballnak fog otthont adni. A ZÁÉV tavaly tulajdonost váltott, emögött sokan Mészáros Lőrincet vélték felfedezni, de a menedzsment két tagja lett a tízmilliárd forint feletti bevételű építőipari cég új tulajdonosa.
Találatok: [10]  Oldalak:   1