language

Akták:

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak highlight_off

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak

Az állami vagyon kimenekítése és magánvagyonná alakítása a Transparency International 2015-ös jelentésében jelent meg, mint a magyar kormányra jellemző, jogi eszközökkel megtámogatott korrupciós forma. Ennek egyik eszköze az állami funkciók – és ezzel együtt a közvagyon – alapítványokba való kiszervezése. Az eszköz rendszerszintű alkalmazása különösen 2020 óta jellemző, amikortól egy alkotmánymódosítás következtében az alapítványokról csupán kétharmados többséggel lehet rendelkezni. Ez a módosítás hivatalosan a mindenkori kormánytól való függetlenség záloga, a gyakorlatban azonban a hatalom kiszervezését szolgálja; egy potenciális választási vereség után is nagy eséllyel hatalmi pozícióban hagyja az alapítványok jelenlegi vezetőit és döntéshozóit, akik jellemzően a NER klientúrájából kerülnek ki.

2021. áprilisában az országgyűlés megszavazta azokat a törvényjavaslatokat, melyek értelmében a közvagyon jelentős részét – több ezermilliárd értékben –  közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványokba (KEKVA) szervezte ki. A kuratóriumi tagokat a kormány nevezte ki, a továbbiakban azonban a kinevezés joga a meglévő tagokat illeti. A kuratórium tagjai visszahívhatatlanok, így, mivel állami tisztségeiktől függetlenül, magánszemélyként foglalnak helyet az alapítvány kuratóriumában, állami tisztségeik elvesztése esetén is megőrizhetik az alapítványban betöltött pozíciójukat. A KEKVA-k emellett szabadon gazdálkodhatnak a rájuk (ingyen) átruházott vagyonnal,.

A felsőoktatásban végbemenő egyetemi modellváltás meggyorsítása mellett sok más funkció alapítványokba való kiszervezéséről döntött a parlament, így többek között kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységekről. Az alapítványok rengeteg esetben gazdagodnak nagy értékű ingatlanokkal – így került például a Demeter Szilárd vezette Magyar Kultúráért Alapítvány fennhatósága alá az óbudai Zichy-kastély (a Hajógyári-sziget déli részével együtt), de itt említhetjük a Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítványának számottevő  gazdagodását is, melynek során megkapta az államtól többek között a révfülöpi vitorláskikötőt és az egykori pécsi Tiszti Kaszinót.


A Transparency International 2023-as gyűjtése alapján a következő KEKVA-k működnek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Nem tudni, mennyit költöttek az OPNI helyén épülő elitiskolára, ahol nyolc év múlva talán elindul az oktatás

Bő három évvel azután, hogy kiderült, nemzetközi iskola nyílhat az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén és szűk kettővel azután, hogy a kormány kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a projektet, még mindig csak hallomásból lehet tudni arról, hogy talán majd 2032-ben kezdődhet el ott a tanítás.

„Az abnormalitás normalizálódik” – kerekasztal-beszélgetés a magyar felsőoktatásról

Január 22-én ünnepelte ötéves születésnapját az Akadémiai Dolgozók Fóruma, ebből az alkalomból kerekasztal-beszélgetést szerveztek Budapesten. A meghívott vendégek közt volt Ádám Zoltán, a Corvinus korábbi oktatója, Gyenge Zsolt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, Havas Attila, a Közgazdaságtudományi Intézet főmunkatársa, valamint Kamarás Katalin, a Wigner Fizika Kutatóközpont vegyésze. A beszélgetést Lőrincz Viktor, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői korántsem festettek pozitív képet a felsőoktatás helyzetéről: szóba került többek között a modellváltás és a tudomány szabadsága is.

Megkapja a ZalaZone-t a Széchenyi István Egyetem

Rengeteg meglepetést tartogatnak azok a törvénymódosítási javaslatok, melyeket Csák János kulturális és innovációs miniszter terjesztett be november 14-én. A legrelevánsabb érdekesség, hogy a ZalaZone Zrt. a Széchenyi Egyetemhez kerül, az ózdi Digitális Erőművet a vadonatúj Magyar Kultúráért Alapítvány kapja meg, egy főiskolát pedig egyetemmé neveztek át.

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

Márciusban még csak társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium a honlapján, májusban az Országgyűlés megszavazta, most pedig már a törvénymódosítások is megjelentek az Egészségügyi Közlönyben az újabb vagyonjuttatások bizonyos egyetemi alapítványoknak. Ennek értelmében három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája.

Mészáros Lőrinc cége korszerűsíti a Dunaújvárosi Egyetemet 4,7 milliárdért

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő ZÁÉV Zrt. nyerte el a Dunaújvárosi Egyetem F épületének korszerűsítésére kiírt közbeszerzést. A munkára összesen heten pályáztak, de öt kivitelező ajánlatát érvénytelennek nyilvánította a kiíró, így a ZÁÉV-nek nem volt nehéz dolga. Az egyetem 2021 óta egy közérdekű vagyonkezelő alapítványé, melynek kuratóriumi elnöke Süli János volt Paks-ügyi miniszter, és két Mészáros-közeli ember is a kuratórium tagja.

Újabb milliárddal drágul a Ménesi Campus, túlórázhat Garancsi Istvánék cége

Pluszmunkák miatt tovább drágul a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusának felújítása, és a beruházás kivitelezésének határideje is csúszik. Az így 15,4 milliárdba kerülő fejlesztés azonban már nem a magyar államot, hanem a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványt gazdagítja, miután a kormány két évvel ezelőtt ingyen átadta a teljes intézményt a szervezetnek. A felújítást Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége végzi.

Elmarasztalta, majd mégis felmentette az időközben lemondott rektort a Corvinus belső vizsgálata a vizsgabotrány-ügyben

Négy etikai eljárás is indult a Budapesti Corvinus Egyetemen egy diák protekciós, “személyre szabott” vizsgáztatása miatt, ebből kettő részletei váltak ismertté eddig. A harmadik az egyetem időközben lemondott rektorát, Takáts Elődöt érinti, akit első fokon elmarasztaltak, másodfokon felmentettek. A negyedik vizsgálat egy másik egyetemi vezető ellen folyik.

MCC – Hogy az ízléstelenség határa hol húzódik, mindenki magának eldöntheti

A magyar közoktatás évtizedek óta válságban van, az országot tizenhárom éve irányító kormányok pedig csak rontottak a helyzeten. Az iskolákban meghaladott tantervek alapján tanítanak a még a kormány szerint is nagyon rosszul kereső tanárok, akik közül egyre többen kényszerülnek elhagyni a pályát. Kormányközeli figurák az utóbbi években kiépítettek egy, a közoktatással párhuzamos alapítványi tehetséggondozó rendszert, amely sokaknak menekülési út és társadalmi mobilitási pálya is lehet, főleg így, hogy a közoktatás egyre kevésbé képes kiemelni a magyarokat a szegénységből. Mindez több százmilliárdos állami támogatással történt. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) néhány éven belül 10 ezer diákot kíván tanítani a Kárpát-medencében, általános iskolásoktól az egyetemistákig. A diákoknak nagyvonalú ösztöndíjakat, kiváló kollégiumi elhelyezést és ingyenes táborokat kínálnak, ezek miatt az intézményben tanulni kivételes luxusnak is tűnhet. Cikksorozatunk első részében az MCC politikai-ideológiai elkötelezettségéről, második részében a vagyonosodásáról írtunk. Ebben a részben az MCC oktatási tevékenységét mutatjuk be.

MCC: százmilliárdokat tol az oktatásba a kormány, ebből a magyar diákok 99 százaléka semmit nem fog látni

A Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) fenntartó alapítvány vagyona 2020 előtt elhanyagolható volt, akkor azonban hirtelen több százmilliárd forintos részvényportfóliót és több mint százmilliárd forintot kapott – ez egyben annyi, amennyit az állam évente a teljes felsőoktatásra szokott költeni. Az MCC számos egykor patinás, mára már lerobbant vidéki épületet kapott vagy vett meg, deklarált célja ezeket felújítani és megnyitni bennük a vidéki képzési központjait. A Gellért-hegy tetején egy 20 ezer négyzetméteres palotát építenek. A beruházások nagyságrendje tíz-, ha nem százmilliárdos, azok elkészülte után az MCC az ország egyik legnagyobb részvénytulajdonosa mellett az ország egyik legnagyobb ingatlantulajdonosává válik. Cikksorozatunk első részében az MCC ideológiai és politikai kötődését mutattuk be, a második részben, azaz ebben a cikkben, az intézmény vagyonosodásáról lesz szó.

Tokaj-Hegyalja Egyetem: 38 nappalis diák, 75 milliárdos állami juttatás

Fél évvel megalapítása után 75,5 milliárd forintot kapott a kormánytól a Tokaj-Hegyalja Egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítvány. Az iskolának ekkor 38 nappalis hallgatója volt, vagyis a támogatás fejenként kétmilliárd forintot jelent.
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>