language

Akták:

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak highlight_off

Intézmények:

Szegedi Tudományegyetem (SZTE) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak

Állami vagyon átadása magánalapítványoknak

Az állami vagyon kimenekítése és magánvagyonná alakítása a Transparency International 2015-ös jelentésében jelent meg, mint a magyar kormányra jellemző, jogi eszközökkel megtámogatott korrupciós forma. Ennek egyik eszköze az állami funkciók – és ezzel együtt a közvagyon – alapítványokba való kiszervezése. Az eszköz rendszerszintű alkalmazása különösen 2020 óta jellemző, amikortól egy alkotmánymódosítás következtében az alapítványokról csupán kétharmados többséggel lehet rendelkezni. Ez a módosítás hivatalosan a mindenkori kormánytól való függetlenség záloga, a gyakorlatban azonban a hatalom kiszervezését szolgálja; egy potenciális választási vereség után is nagy eséllyel hatalmi pozícióban hagyja az alapítványok jelenlegi vezetőit és döntéshozóit, akik jellemzően a NER klientúrájából kerülnek ki.

2021. áprilisában az országgyűlés megszavazta azokat a törvényjavaslatokat, melyek értelmében a közvagyon jelentős részét – több ezermilliárd értékben –  közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványokba (KEKVA) szervezte ki. A kuratóriumi tagokat a kormány nevezte ki, a továbbiakban azonban a kinevezés joga a meglévő tagokat illeti. A kuratórium tagjai visszahívhatatlanok, így, mivel állami tisztségeiktől függetlenül, magánszemélyként foglalnak helyet az alapítvány kuratóriumában, állami tisztségeik elvesztése esetén is megőrizhetik az alapítványban betöltött pozíciójukat. A KEKVA-k emellett szabadon gazdálkodhatnak a rájuk (ingyen) átruházott vagyonnal,.

A felsőoktatásban végbemenő egyetemi modellváltás meggyorsítása mellett sok más funkció alapítványokba való kiszervezéséről döntött a parlament, így többek között kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységekről. Az alapítványok rengeteg esetben gazdagodnak nagy értékű ingatlanokkal – így került például a Demeter Szilárd vezette Magyar Kultúráért Alapítvány fennhatósága alá az óbudai Zichy-kastély (a Hajógyári-sziget déli részével együtt), de itt említhetjük a Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítványának számottevő  gazdagodását is, melynek során megkapta az államtól többek között a révfülöpi vitorláskikötőt és az egykori pécsi Tiszti Kaszinót.


A Transparency International 2023-as gyűjtése alapján a következő KEKVA-k működnek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

Márciusban még csak társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium a honlapján, májusban az Országgyűlés megszavazta, most pedig már a törvénymódosítások is megjelentek az Egészségügyi Közlönyben az újabb vagyonjuttatások bizonyos egyetemi alapítványoknak. Ennek értelmében három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája.

A több pénz ára az autonómia felszámolása – így zajlik az egyetemi modellváltás

Sorban írják alá az egyetemeket fenntartó alapítványok vezetői a kormánnyal kötött, a következő parlamenti cikluson is túlnyúló finanszírozási megállapodásokat, és nem épp úgy, ahogy szerették volna.

Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk

Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.

Hamarosan a teljes felsőoktatásban kiépül a pártállami rendszer

Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.

Jól kitöm néhány új egyetemi alapítványt, de többeket üres zsebbel indítana útnak a kormány

Az újonnan modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok között van olyan, amelyik semmilyen konkrét vagyonelemhez nem jut, de olyan is, amelyik csak üres telkeket kap. Két esetben a Corvinus Egyetemhez hasonlóan állami részvénypaketthez juttatják őket, sőt az egyik új fenntartó egy stadionos cég felét is megkapja.

Elkészültek a törvényjavaslatok 11 újabb egyetem modellváltásáról

A Szegedi Tudományegyetem rektora: Nincs semmilyen nyomás, még az sem biztos, hogy lesz egyetemi átalakulás

Rovó László úgy véli, "nyilván számos előnye van" az egyetem átalakításának, és szerinte ha garanciákat kérnek az intézmény függetlenségére, akkor azokat meg is fogják adni. Hozzátette: nincs semmiféle nyomás, hogy az alapítványi fenntartás mellett döntsenek.

Heteken belül dönt a modellváltásról a négy orvosképző egyetem, Palkoviccsal már egyeztettek

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy leválnak-e az állami költségvetésről.

A Debreceni Egyetem kancellárja a modellváltásról: Az intézményi autonómia nőni fog

Bács Zoltán szerint sok fog múlni a stratégiát és felügyeletet ellátó kuratórium összetételén. Úgy látja, hogy csak a jogviszonyban van lényeges különbség a jelenlegi működéshez képest.

Novák Katalin is bekerülhet a Szegedi Egyetemet átvevő alapítvány kuratóriumába?

Botka László polgármester kihívója, illetve Rovó László rektor is kiválasztott lehet a tervezett testületben.
Találatok: [10]  Oldalak:   1