language

A Postabank-hiány büntetőjogi következményei – Halogató hatály

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. vezérigazgatója a múlt héten ismét kijelentette, hogy a Postabank tőkevesztése okán feljelentést tesznek. A hitelintézet új vezetősége február elején dönt arról, kéri-e az elődje(i) elleni büntetőjogi felelősségre vonás megindítását. Az ugyancsak kutakodó állami szervezetek pedig várhatóan az év közepe tájékán fejezik be vizsgálataikat.

Schmitt Pál visszautasítja a vádakat

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első alelnöke visszautasította azt a vádat, mely szerint néhány évvel ezelőtt megsértette volna az Olimpiai Charta azon szabályzatát, amelyek bizonyos költséghatárig engedélyezik csak az ötkarikás játékokra pályázó városok juttatásait.

Nem szüntettek meg Zemplényi ellen a rendőrségi eljárást '92-ben

Zemplényi György úszómenedzsert első fokon a bíróság bűnösnek találta, ez azt bizonyítja: az eljárás pontos és eredményes volt, így szó sincs arról, hogy ellene bármikor, bármiféle rendőrségi eljárást megszüntettek volna - ezt Könyves Krisztina a Belügyminisztérium sajtószóvivője közölte az MTI-vel hétfőn.

Titokzatos tulajdonostársak a Centumnál

Míg Gyekiczki András, Kuncze Gábor volt kabinetfőnöke azt állítja, hogy az Eörsi Mátyás által nyilvánosságra hozott ügyletek idején nem volt cégtulajdonos a Centum Kft.-ben, a cégadattár mást mutat.
Találatok: [57966]  Oldalak:   <<  <  5787 5788 5789 5790 5791 5792 5793   >  >>