language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1749]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Csőd, nyomozás és sunnyogás

Nem az iskola volt az egyetlen az önkormányzatot érintő visszásság az évek alatt. Abházi lapunknak kiemelte, a Fővárosi Roma Kulturális Központ (Frokk) körül is évek óta gyülekeznek a felhők. „Több olyan információt is kapott a főváros, hogy működésképtelen az intézmény, mégis húzzák és halasztják az igazgató, Kathy-Horváth Lajos menesztését és a gazdasági átvilágítást” – mondta a képviselő.

Horn Gábor és az SZDSZ-es „politechnikum”

Számos szerződést kötött baloldali pártokkal és önkormányzatokkal Horn Gábor és köre – közölte honlapján az Adatradar. A közérdekű adatigénylések portáljának feltűnt, hogy a volt SZDSZ-es politikus alapítványa által fenntartott Republikon Intézet Kft. és a Weber und Mill Kft. gyakran egy időben és ugyanannak a megbízónak dolgozik.

Leszavazták Horváth Csaba vétóját Zuglóban

Horváth Csaba arra hivatkozott, hogy Horváth Zsolt DK-s alpolgármester jelöltje, Bernula István több magáncégben is tulajdonos, számos végrehajtás indult ezekkel szemben, és egy évente ötmilliárd forintból gazdálkodó önkormányzati társaságot nem lehet ilyen emberre bízni. A megválasztott vezérigazgató nem volt jelen a testületi ülésen.

Bűnszervezetben dolgozhattak a Cseh Katalinékhoz köthető cégek

Felmerült a gyanúja annak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői bűnszervezetet alkottak, és folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ez szerepel abban a feljelentésben, amelyet tavaly decemberben tett az összefonódó vállalkozások gyanút keltő uniós pályázatai miatt a Gazdasági Versenyhivatal. Az adóhatóság jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

Több száz milliós haszonra tehetett szert a fővárosi ingatlanmutyi egyik vevője

"Az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett fővárosi ingatlanmutyi egyik szereplője rögtön dupla áron próbált túladni egy 256 millió forintért megvásárolt telken. Anonymus legújabb felvételén az álarcos alak 13 olyan ingatlant nevezett meg, amelyeken fű alatt adhatott tovább a főváros. Az Istenhegyi úti 844 négyzetméteres telek is korrupciós módon cserélhetett gazdát - tudta meg a Mediaworks Hírcentrum."

Czeglédy-ügy: meggondolta magát a bíróságon a koronatanú

Folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper, ahol minden korábbi vallomását visszavonta A. Zoltán, a Czeglédy-ügy kulcsfigurája a bíróságon tett vádlotti vallomásában, és elképesztő vádakkal illette első védőjét és a nyomozóhatóságokat.

Az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából

A Gyömrői-sarok Projekt Kft. az MTI kérdésére megerősítette, hogy az Ouleok cégtől nem szállított maszkot Magyarországra. Lehetőségként ez a cég is felvetődött, de a céget megvizsgálták, a lehetőséget elvetették, szerződést nem kötöttek. A maszkokat más cégektől vásárolták.

A táskás ember kampánypénzei

Önmagával szemben sem volt szűkmarkú a baloldali pártok és a Gyurcsány család háziügyvédje, Czeglédy Csaba. Strómancégen keresztül nemcsak milliárdos feketekasszát működtetett a NAV revizori jelentésének adatai szerint, saját magát is díjazta különféle trükkös pénzcsinálással.

Gyurcsány-sztori: sejtelmesre sikerült az őszödi villa eladása

A baloldal vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a magánvagyona annak ellenére csappant meg, hogy a milliárdos oligarcha üzleti érdekeltségein túladott, s az öt év alatt kivont több mint kétmilliárdos tőkéből csupán szűk kétszázmillió forintnak maradt nyoma. Tegyük mindjárt hozzá, a bukott kormányfő üzleti karrierjében nem ez az egyetlen gazdaságilag megmagyarázhatatlan történet. A Gyurcsány-féle cégbirodalom zászlóshajója, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 2010-es mérlegében tételesen nem találtuk meg annak a balatonőszödi villának a vételárát, amelyet az Altus-vezér a választást követően rapid módon értékesített július 9-én, egy babaápolási termékeket forgalmazó kereskedelmi vállalkozásnak.
Találatok: [1749]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>