A Szabad György Irodaházban kapott helyet Novák Katalin titkársága, amely összesen négyfős, a volt köztársasági elnök ugyanis nemcsak személyi titkárt, kommunikációs referenst és titkárságvezetőt, de egy gazdasszonyt is igényelt. Miután Hadházy Ákos független képviselő csütörtökön kiposztolta ezt, az RTL Híradó rákérdezett a fizetésükre.
Három év hat hónapra ítélték pénteken jogerősen a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. A történelmi Magyarország műemlékeit 1:25-ös méretaránnyal bemutató témapark ügyében négy éve emeltek vádat, mert a beruházó és a vele szerződésben álló cégek egymással összejátszva kb. 550 millió forint kárt próbáltak okozni az EU-s és a magyar költségvetésnek. A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését, illetve a projekt pénzügyi irányítását végző elsőrendű vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára.
Mégsem kell összecsapniuk a magyar oligarcháknak a horvát cég felvásárlása során. A legfrissebb információk szerint ugyanis a Csányi-Jellinek-Mészáros trióból magyar szereplőként már csak utóbbi van versenyben Horvátország legnagyobb cégéért, egyben a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi csoportjáért folytatott harcban.
Vízaknafejlesztés Tatabányán – Mészáros Lőrinc cége lett a befutó két közbeszerzésen is. Cikkünk frissült.
A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította az első fokon kiszabott büntetést.
Újraindul a polgármesteri székért Szarvas Róbert Norbert, Bácsszőlős jelenlegi vezetője, aki pár hónapja azzal került be a hírekbe, hogy beköltözött a falu 46,5 millió forintos uniós pénzből felújított egészségházába. Amikor erről kérdezte Hadházy Ákos független képviselő februárban a helyszínen, ez a párbeszéd zajlott le közte és Szarvas Róbert Norbert között:
A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban történhet, mint a Vodafone-ügylet.
Aligha képzelhető el magyar oligarcha föld- és vadászbirtok nélkül – legújabb szerzeményei alapján így gondolhatja ezt a kormányfő veje, Tiborcz István is. Az állami tízmilliárdokkal felpumpált magántőkealapok közbeiktatásával az ügyletek javarészt átláthatatlanok.
A Székesfehérvári Törvényszék április 8-án, tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésben 400 ezer forint pénzbüntetést szabott ki H. M. R. vádlottal szemben választás rendje elleni bűntett miatt – tájékoztatta lapunkat a Fejér Vármegyei Főügyészség.
A „hun-türk tudatú” népek éves sereglését, a bugacpusztai Kurultájt szervező Magyar-Turán Alapítvány és más turáni hagyományőrző rendezvények szervezői 2024-ben rekordösszegű támogatást, 700 millió forintot kapnak Csák János Kulturális és Innovációs Minisztériumától – írja a K-Monitor a Központi Információs Közadat-nyilvántartás alapján.