A számvitel rendjének megsértése miatt gyanúsítottként hallgatta ki a VPOP egyik nyomozó hivatala az Országos Cigány Önkormányzat két tisztségviselőjét – értesült lapunk.
Kolompár kijelentette: légből kapott vádakkal és kitalált bűncselekményekkel próbálják ellehetetleníteni, hogy eltántorítsák a békemenet megtartásától, a szélsőségek elleni harcától.
Hivatali visszaélés megalapozott gyanújával nyomoz a BRFK két XI. kerületi szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Cafe del Rio illegális közterület-használata miatt.
A Kossuth téri mélygarázs építője hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül, miután a tendereztetés alól nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a T. Ház szakbizottsága.
Tanúk meghallgatásával folytatta tegnap a Fővárosi Bíróság azt a büntetőpert, amelynek vádirata szerint Molnár Csaba a brókerbotrány korábbi főnyomozója és egykori beosztottja okiratot hamisítottak azért, hogy megakadályozzák Kulcsár Attilának, a K & H-ügy főszereplőjének felelősségre vonását.
A Debreceni Ítélőtábla harminckét vádlott esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárást rendelt el, a többi vádlottnak jelentős mértékben csökkentette a büntetését.
Közbeszerzési eljárással, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága által minősített cégek részvételével, nem közpénzből, hanem beruházó finanszírozásában épülne meg a Kossuth téri mélygarázs - mondta a Parking Kft. igazgatója.
Közérdekű adatnak minősülnek a Centrum Parkoló Rendszer Kft. parkolási díjakból származó bevételei és kiadásai - mondta ki csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Összevesztek a kiskunhalasi fideszesek. A 2007-ben alakított Halasi Városgazda Zrt. 75 millió forintért kötött vételi szerződést egy később csak 33 milliósra taksált telekre egy vállalkozóval.