A cseh kormányfő, Mirek Topolánek fogolykínzással vádolta az Egyesült Államokat, válaszul arra, hogy egy amerikai jelentés szerint Csehországban virágzik a korrupció.
Az önkormányzatok szerkezete és működése mára elavult, s az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvény is megérett arra, hogy új lépjen a helyébe - állapította meg egy három évig tartó, a ROP 3.1.1. Központi Program keretében megvalósult felmérés.
Nyomozást rendelt el tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befolyással üzérkedés gyanúja miatt a MÁV áruszállítási cége, a Cargo privatizációja kapcsán. Csécsi Soma, az NNI szóvivője közölte: egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A rendőrök már február végén megkezdték a vizsgálódást.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság meghosszabbította Zuschlag János előzetes letartóztatását csütörtökön. A bíróság szerint a kényszerintézkedésre azért van szükség, mert szabadlábra helyezése esetén alappal lehet tartani Zuschlag János szökésétől, elrejtőzésétől.
Gyurcsány Ferenc kormányzati negyedét másolva az MSZP Csepelen is megindította a helyi polgármesteri hivatal felújításának előkészületeit. A két projekt azonban nemcsak céljaiban, hanem kimenetelében is kísértetiesen hasonlít egymáshoz. A tervek kivitelezését ugyanis a közelmúltban Csepelen is leállították, de mindez még így is 242 millió forintjába kerül a kerület adófizetőinek – értesült egy internetes lap.
A Fidesz felszólítja a pénzügyminisztert, hogy vonja vissza Szilvásy György feleségének, Csáky Bernadettnek a jelölését a pénzügyi tárca szakállamtitkári posztjára - mondta a Fidesz frakcióigazgatója sajtótájékoztatóján. Csáky Bernadett egy szakmai karrier állomásaként lett a pénzügyi tárca szakállamtitkára – reagált Daróczi.
Elkezdődött a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) az a belső vizsgálat, amely azt hivatott kideríteni, hogy célszerű és eredményes volt-e az együttműködés a milliárdos adócsalással és csempészettel meggyanúsított Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány és az NBH között – tudta meg lapunk.
Az uniós pályázatok körül rendre feltűnnek a néhány százalékért biztos nyerést ígérő "csodaemberek". A korrupció szinte beépült az uniós támogatások elosztásának rendszerébe, néhány magánvállalkozás pedig egyszerre gombol le pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségről és a pályázókról.
Elkezdődött a belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) azzal kapcsolatban, hogy célszerű és eredményes volt-e a szervezet és az Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány együttműködése. Az alapítvány több tagját milliárdos áfacsalással gyanúsították meg. A vizsgálatnak április 30-ig le kell zárulnia.
Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda a MÁV Cargo privatizációja ügyében. A több mint százmilliárdos ügylettel összefüggésbe hoztak egy céget, amely 1,8 milliárdos sikerdíjat kapott. A Cargót megvásárló osztrák társaság elnökségi tagja szerint a magas sikerdíj indokolt, és nem lobbizásért, hanem tanácsadásért jár.