language

Ingatlanokat vett az állam a TV2 Csoporttól

Megvásárolta az állam a TV2 Csoport Róna utcai központjának nagyjából felét kitevő irodakomplexumot. Az adásvételre egy júniusi kormányhatározat alapján került sor, az ingatlanok pedig apportként a Nemzeti Filmintézet tulajdonát fogják képezni.

A légi parádén megsérült magyar kormányzati tehergép csak a lélegeztetőgépekhez képest tűnik jó vételnek

A kormány nagyon szeretné nyereségesnek beállítani, de a jelek szerint nem olyan jó üzlet az állami teherszállító repülő üzemeltetése.

Tőkeátcsoportosítást hajtott végre Mészáros Lőrinc

Az Eirene Magántőkealap az egyike volt azoknak a titokzatos képződményeknek, amelyek az MKB Bankot privatizálták még 2016 tavaszán, ám tulajdonosuk kiléte egy ideig titokban maradt, élve azzal a lehetőséggel, hogy a magántőkealapok gazdái a nyilvánosság elől rejtve maradhatnak.

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

Márciusban még csak társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium a honlapján, májusban az Országgyűlés megszavazta, most pedig már a törvénymódosítások is megjelentek az Egészségügyi Közlönyben az újabb vagyonjuttatások bizonyos egyetemi alapítványoknak. Ennek értelmében három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája.

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája. a Debreceni Egyetemé lett a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház 3 ingatlannal, a Szegedi Tudományegyetemé lett a Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza és a Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház 5 ingatlannal, a Pécsi Tudományegyetemé lett a Komlói Egészségcentrum, a Mohácsi Kórház és a Szigetvári Kórház, valamint a Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 8 ingatannal. Az érintett kórházak adósságait lenullázták. Így vélhetően az állam, a többi kórházzal szemben, több százmillió forintos adósságrendezést hajtott végre az érintett intézményeknél. Semmelweis Egyetemé lett ingyenesen, nyilvántartási értéken átvezetve a Herceghalom 267/4 helyrajzi számú ingatlan. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig épp emellett az ingatlan mellett fekvő ingatlant kapta meg szintén ingyenesen, nevezetesen a Herceghalom 267/3 helyrajzi számú kivett majort. Tavasszal ugyan többek között távozott Varga Judit, Szijjártó Péter, Navracsics Tibor, Lázár János, Nagy István és Varga Mihály is a vezetőségekből, de sokak szerint nem történt minőségi csere, helyükre továbbra is a kormány emberei kerültek be.

250 óra közmunkát kapott az egyik Quaestor-tulajdonos közokirat-hamisítás miatt

A Fővárosi Főügyészség által a Quaestor cégcsoport egyik tulajdonosával, valamint a cégcsoport irányítását színleg átvevő strómannal szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alapján a bíróság az egyik vádlottat közérdekű munkára, míg a társát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett, írja az ügyészség közleményében.

Ajándék jachtozás, helikopterezés, vendéglátás az Adrián: szabad ilyet egy politikusnak? 

Orbán Viktor horvátországi, Ungár-villás nyaralása miatt van, aki lemondást sürget, más viszont semmi problémát nem lát benne. De pontosan milyen szabályozás vonatkozik a politikusok ajándékaira - és milyen kiskapukat hagy nyitva?

Miskolci trafikos építőcége vitt el egy négymilliárdos megbízást Mészárosék elől

Egy sportrendezvénynek köszönheti a Miskolci Egyetem, hogy 20,6 milliárd forint kormányzati támogatást kapott többek között két kollégium és az egyetemi étterem épületének felújítására. A munkálatokhoz szükséges egyik közbeszerzési eljárás le is zajlott, a kollégiumok kivitelezőjét a napokban jelentették be. A nyertes egy miskolci trafiktulajdonos építőipari cége, amely olyan nagyágyúknál tudott olcsóbb lenni, mint a Mészáros család FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-je, vagy Kelet-Magyarország egyik tenderkirálya, a Tömb 2002 Kft.

Vizsgálatot indít az OLAF a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében

„Vizsgálatot indít lombkorona-sétány ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal! Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) levélben tájékoztatott, hogy Hadházy Ákossal közös beadványom hatására nemrég vizsgálatot indított a hírhedt nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében” – közölte a Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum képviselője. A jelzést még tavasszal, a lombkoronasétány körüli médiazaj idején tette meg Donáth és Hadházy.
Találatok: [56572]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9   >  >>